Újabb jogszabálymódosítás a vizsganélküli GKI-továbbképzések ügyében

2023. június 23-án a Magyar Közlöny 91. számában megjelent a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosítása. A miniszteri rendelet módosítása illeszkedik abba a jogalkotási folyamatba, melynek eredményeképp rövidesen Magyarországon is indíthatók lesznek vizsga nélküli GKI továbbképzések.


A mostani változtatással immáron a jogszabályi környezet adott ahhoz, hogy a vizsganélküli továbbképzést lehessen indítani. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériumnak a tantervi és vizsgakövetelményben is rögzíteni kell a vizsganélküli GKI továbbképzések rendszerét, ami érinti fogja mind a tehergépjárművezetők, mind az autóbuszvezetők továbbképzéseit. A kihirdetése kapcsán a 2023. június 6-i minisztériumi egyeztetésen Nagy Bálint államtitkár elmondta, hogy a Tantervi és vizsgakövetelmény módosítását akár már heteken belül közzé tehetik. Annak érdekében, hogy belátható időn belül a gyakorlatban megindulhassanak a vizsga nélküli GKI továbbképzések, szükséges egyrészt tantervi és vizsgakövetelmény dokumentum módosítása, másrészt pedig ezt követően nyílik lehetősége az érintett képzőszerveknek a tanfolyami akkreditációt benyújtani a KAV felé. A jogszabály azonban átmeneti időszakot tartalmaz, mivel legkorábban 2023. augusztus 24-vel teszi lehetővé a vizsganélküli továbbképzésekre való jelentkezést.

forrás:mkfe.hu

A 2023. június 24-én életbe lépett jogszabályban a vizsga nélküli képzések mellett átvezették azt az adminisztratív szakmai javaslatot is, miszerint a GKI lejáratát megelőző 6 hónapos időszakban teljesített továbbképzésnél az új GKI kártya kezdő érvényességi idejét a lejáró kártya időpontjához fogják igazítani.